Németh Györgyi Éva (testületi tagsága 2014. március 30-án megszűnt) | |
A Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége delegált a Testületbe, de a többi önkormányzati szövetség érdekeit is képviselni szeretném. Feladatomnak tekintem a vidéki Magyarország problémáinak és eredményeinek hiteles bemutatását a Közszolgálati Médiában. A botrányhírek helyett, Magyarország falvaiban és kisvárosaiban élő emberek mindennapjainak megjelenítését, olyan információkkal való segítésüket és ellátásukat, amelyek megkönnyítik a világban és Magyarország dolgaiban való eligazodásukat. Fontosnak tartom, hogy a helyes és szép magyar beszéd újra meghonosodjon a Közszolgálati Médiában, mint ahogy fontos az is, hogy a még elsősorban vidéken , kis közösségekben fellelhető magyarországi nemzetiségek kultúrája és nyelve megfelelő terjedelemben jelenjen meg a Közszolgálati Médiában. 1984 - ben a Magyar Rádió Miska bácsi levelesládája című műsoránál kezdtem riporteri pályafutásomat, majd bemondóként a Miskolc Városi Televízióban dolgoztam. Az egyetem mellett a debreceni Cívis Rádióban és a helyi VTV – ben készítettem riportokat. 1991 – től külsős, majd belsős munkatársa lettem a Magyar Televízió Esti Egyenleg című hírműsorának. 1997 – ig különböző belpolitikai és gazdasági műsorokban ( Objektív, Híradó, Hét, Mérleg, Parlamenti Napló, Krónika, 16 óra ) működtem közre a Közszolgálati Televízió mellett a Magyar Rádióban is. 1997. végén az egyik kereskedelmi adóhoz szerződtem. A TV3 – ban a HIR-3 című hírműsort vezettem. 1999 – től 2002 – ig ismét az MTV – nél dolgoztam, külsősként az Ablak című magazin műsor szerkesztőségénél. A későbbiekben számos dokumentumfilmet készítettem. Ezek a produkciók elsősorban a vidéket és a magyarországi nemzetiségek kultúráját mutatják be. Születtem: Miskolc, 1968.01.15. |