Radetzky Jenő | |
Közvetlen családi környezetemet átszövi a direkt politikai szerepvállalás nélküli elkötelezettség a köz szolgálata iránt. Édesapám biológus tanárként természet és ezen keresztül kódoltan hazaszeretetre, nemzettudatra oktatta a fiatalságot, feleségem mérnök-népi iparművészként a magyar kézművesség civil szervezeteiben tevékenykedik. Fiam Radetzky András rádiós, egyetemi oktató, a helyi rádiózás szakmai szervezetének vezető tisztségviselője. Én, 1988-tól a gazdasági kamarai mozgalomban találtam meg a közéletben való aktív részvétel lehetőségét. Meggyőződésem, hogy a piacgazdaság keretén belül az önszerveződő, önkormányzó gazdaság a leghatékonyabb, és ennek az európai kamarai modelljére felépített szervezete biztosítja a legjobban a nemzeti gazdaság fejlődését. Történelmünk során a céhek, köztestületi kamarák és ezek választott tisztségviselői mindig meghatározott résztvevői voltak a helyi és országos közéletnek, hiteles közszereplőként kapcsolatot, átmenetet biztosítottak a gazdaság és a mindenkori helyi, állami, vagyis a politikai hatalom között. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökeként, ill. a helyi kamara elnökeként több mint 20 éve végzem ezt a közéleti munkát, sok kudarccal, de még több sikerrel. Magyarország gazdasági felemelkedéséhez szükség van a társadalmi feszültségek kezelésére, és ehhez szükség van a közszolgálat társadalmi megbecsülésének helyreállítására a közszolgálatiság széles társadalmi alapokra való helyezésére. Nagy megtiszteltetés számomra a Közszolgálati Testület munkájában a magyar gazdaság képviseletében részt venni.
- Születtem: 1946. szeptember 20-án.
- Tanulmányaim: Soproni Erdészeti Egyetem Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem
- Tisztségeim: MKIK alelnök FMKIK elnök ICC elnök Ausztria tiszteletbeli konzulja
- Vállalkozásaim: média, építőipar, szállodaipar területén
- Szenvedélyem: a Kárpátmedencei gazdaság fejlesztése, az elszakított területen élő magyarság összefogása.
- Szabadidőmet Atyha (Erdély) faluban, saját felújított házunkban töltöm. |
Közvetlen családi környezetemet átszövi a direkt politikai szerepvállalás nélküli elkötelezettség a köz szolgálata iránt. Édesapám biológus tanárként természet és ezen keresztül kódoltan hazaszeretetre, nemzettudatra oktatta a fiatalságot, feleségem mérnök-népi iparművészként a magyar kézművesség civil szervezeteiben tevékenykedik. Fiam Radetzky András rádiós, egyetemi oktató, a helyi rádiózás szakmai szervezetének vezető tisztségviselője. Én, 1988-tól a gazdasági kamarai mozgalomban találtam meg a közéletben való aktív részvétel lehetőségét. Meggyőződésem, hogy a piacgazdaság keretén belül az önszerveződő, önkormányzó gazdaság a leghatékonyabb, és ennek az európai kamarai modelljére felépített szervezete biztosítja a legjobban a nemzeti gazdaság fejlődését. Történelmünk során a céhek, köztestületi kamarák és ezek választott tisztségviselői mindig meghatározott résztvevői voltak a helyi és országos közéletnek, hiteles közszereplőként kapcsolatot, átmenetet biztosítottak a gazdaság és a mindenkori helyi, állami, vagyis a politikai hatalom között.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökeként, ill. a helyi kamara elnökeként több mint 20 éve végzem ezt a közéleti munkát, sok kudarccal, de még több sikerrel. Magyarország gazdasági felemelkedéséhez szükség van a társadalmi feszültségek kezelésére, és ehhez szükség van a közszolgálat társadalmi megbecsülésének helyreállítására a közszolgálatiság széles társadalmi alapokra való helyezésére.
Nagy megtiszteltetés számomra a Közszolgálati Testület munkájában a magyar gazdaság képviseletében részt venni.
- Születtem: 1946. szeptember 20-án.
- Tanulmányaim: Soproni Erdészeti Egyetem
Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem
- Tisztségeim: MKIK alelnök
FMKIK elnök
ICC elnök
Ausztria tiszteletbeli konzulja
- Vállalkozásaim: média, építőipar, szállodaipar területén
- Szenvedélyem: a Kárpátmedencei gazdaság fejlesztése, az elszakított területen élő
magyarság összefogása.
- Szabadidőmet Atyha (Erdély) faluban, saját felújított házunkban töltöm.