Vashegyi György | |
Liszt Ferenc-díjas karmester, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar alapító karmestere és művészeti vezetője. Az 1990-es évek elején szoros munkakapcsolat fűzte a Moldován Domokos vezette Budapesti Kamaraoperához, az elmúlt 30 évben saját együttesein kívül, vendégkarmesterként szinte minden magyar szimfonikus zenekar élén rendszeresen fellépett. 2000-ben debütált a Magyar Állami Operaházban, 2001 óta több száz operaelőadást vezényelt ott. 1999-ben dolgozott először együtt Káel Csabával, akivel később sok sikeres operaprodukciót vittek színre közösen. Vashegyi György nevéhez – elsősorban saját együtteseivel végzett kutatói tevékenységének köszönhetően – számos újkori világpremier és magyarországi bemutató fűződik. Az elfelejtett francia zenei repertoár kutatásának és előadásának céljából intenzív munkakapcsolatot ápol a Versailles-i Barokk Zenei Központtal és a velencei Palazzetto Bru Zane alapítvánnyal, ezen tevékenysége elismeréseként 2021-ben a francia állam a „Chevalier de l’ordre des Arts et des Lettres” kitüntetésben részesítette. Kezdeményezésére Magyarország kormánya 2021-ben megalapította a Haydneum – Magyar Régizenei Központ alapítványt, mely rezidens együtteseinek művészeti vezetője. |