Heisler András

Heisler András a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége delegáltja

Heisler András
a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége delegáltja

 

Született Budapesten, 1955-ben. Középiskolai tanulmányait a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte. 1974-79 között a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait, a Gépészmérnöki karon diplomázott. 1982-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett mérnök-közgazdász diplomát.

Szervező mérnökként a Kohó és Gépipari Szervezési és Számítástechnikai Intézetben kezdett dolgozni, majd a Labor MIM számítástechnikai laboratóriumának vezetőjeként kórházi és mezőgazdasági adatfeldolgozások rendszerének bevezetését irányította. A rendszerváltáskor saját nagykereskedelmi céget alapított, mely forma- és egyenruházati ellátás területén dolgozik.

Közéleti tevékenysége a magyarországi zsidósághoz kötődik. 1987-től a Budapesti Zsidó Hitközség, majd a Mazsihisz képviselőtestületi tagja. 1998-tól a Mazsihisz alelnöke. 2003-ban megválasztják a Mazsihisz elnökének. A szervezet transzparens működését tűzi ki céljául, de az apparátus oly’ mértékű ellenállásába ütközik, hogy 2005-ben lemond elnöki tisztségéről.  2013-ban újra megválasztják a Mazsihisz elnökének. Korábban példa nélküli szervezeti és gazdálkodási átvilágítást hajt végre, s megváltoztatja a Mazsihisz érdekvédelmi struktúráját. Emlékezet-politikai kérdésekben nem ismer kompromisszumot, más kérdésekben azonban a párbeszédre törekszik. A Mazsihisz nemzetközi reputációját másfél év alatt megnöveli, a szervezet érdekérvényesítő képességét megemeli. Új kommunikációs stratégiát léptet életbe, melynek része a Közszolgálati Testületben végzett munka.

2013-tól a Zsidó Világkongresszus alelnöke.

Nős, két fiúgyermek apja, és jelenleg öt unoka büszke nagyszülője.